Történetek - tanulópénz helyett...

Eddigi történeteink tartalomjegyzéke itt található:

Tartalomjegyzék

„Nem úgy van az, mint volt rég...”

Nem bizony! Merthogy, nincs már szükség az alapítóra!

Ugye ez nem komoly! Mit irkál itt ez a nagyokos? Hogy rám, aki kínkeserves munkával, vért izzadva létrehoztam a vállalkozást, rám nincs szükség? Na nehogy má’! 

De bizony kedves Uram, kattintson csak a „Többet ésszel, mint ész nélkül...” c. íráshoz! Egészen pontosan oda, ahol arról van szó, hogy a szervezetnek az ott tárgyalt életciklusában a vezetés feladatait célszerű hívatásos menedzserre bízni. 

Igen ám, de milyen menedzser kell most nekünk? 

Olyan, aki megteremti, de főleg működteti majd azokat a rendszereket, amelyek nélkül mostmár igazán nem megy. (Ezeket dióhéjban a hivatkozott történetben már felsoroltam), egyszóval és összefoglalóan alapvetően profibbá teszi a céget. 

Ez így nagyon egyszerű, hát akkor nosza, vegyünk fel egy ilyet. Ennél mi sem egyszerűbb, hiszen a hivatásos menedzsereknek manapság úgyis kínálati piaca van. Ontják őket a jobbnál jobb főiskolák, meg egyetemek, meg, ha többet szánunk rá, akkor vehetünk „mastert” is, amolyan „bolognai mastert”! Pénzért minden kapható ugyebár, meg már Freddie is megmondta: „Show Must Go On!” Vagy nem? 

No, itt is van mindjárt az első madár, nevezzük Krisztiánnak. Ő két diplomás, harmincéves (ugye most kezdőt talán mégse) nagytudású, bár egy kicsit elvarázsolt fajta magyar gyerek. Biztosan beválik. Be bizony! Krisztián valószínűleg ragasztóba ült, hiszen szinte fel sem áll a számítógépe elől. Naphosszat utasításokat, meg szabályzatokat fogalmaz, kimutatásokat, elemzéseket gyárt. Ezt már a processzor sem győzi, hát még mi! A kollégákkal nem sokat beszél, ha egyáltalán kinyitja a száját, akkor meg csak az: „- ezt nem szabad, azt nem úgy kell, ...” stb. „- De hiszen ez egy tutyi-mutyi félnótás, nem olyan, mint én.” - elmélkedik az alapító atya. „Ez így nem OK! Nekünk nem ilyen ember kell!” Húzzon el, de izibe! 

Talán akkor próbáljuk meg Csabával! Csaba már negyvenéves, sokat próbált, tiszta tekintetű, kemény kötésű legény, igazi frontharcos, komoly referenciákkal. Energikus, céltudatos ő aztán tudja, mit akar. Robog, mint a gyorsvonat, alig lehet követni. Jön, megy, intézkedik, aláír, pecsétel. Utasít, számonkér, levegőt is alig kapunk. „ - Ez a tempó itt nem megy, így nemsokára mindenki ki fog készülni. Ez a pasas egy vadállat, nekünk ilyen ember nem kell!” Útilaput neki! 

„Anyám, én nem ilyen lovat akartam!” 

Drága menedzserkéim, hát hol van az igazi? „ (...) Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, (...)” az is maga János! Ő már többször bizonyított, legutóbb éppen a konkurrenciánál. És láss csodát, volt annyi pénz, amennyiért elcsábult. A kisujjában van a szakma is, meg a vezetés is. János is jó ember, csak éppen nem a megfelelő helyen van. Főleg a régiek szerint. Azonnal elkezdik fúrni, hiszen neki itt már igazi hatalma van. Szaladnak is egyenesen az alapítóhoz (szolgálati út?, ugyan kérem, nekünk itt előjogaink vannak!) „- Főnök, ez itt tönkreteszi a céget, fogalma sincs, hogy itt mik a szokások, nem úgy csinálja, mint te szoktad!” A tulaj is hiú ember, akkor most mégis kinek adjon igazat? A szíve inkább a régiekhez húz, de Jánost meg ő vette fel. 

Hívatásos menedzserünket sem ejtették a fejére. Van elég hatalma, így felvesz munkatársakat, erősítendő pozícióit. Saját embereivel megerősödve szembe is száll az öreg fiúkkal. Kezdődhet az igazi csata! Nevezzük inkább rendcsinálásnak? Átszervezés, új hatáskörmegosztás, új módszerek, új üzleti- és költségterv, új érdekeltségi rendszer stb. Látszólag minden a vállalat, így tehát a tulaj ellen is. Hát semmi nem volt jó itt eddig? 

Na lássuk csak, igazán olyan kemény legény-e ez a János? Nehogy már a lekvár főzze a nagymamát! És a tulaj elkezdi újabb és újabb feladatokkal bombázni. Naponta legalább hárommal. De nem csak úgy rendesen ám!. Az úgy unalmas lenne. Meg sem várja az egyik eredményét, máris más a feladat. Sőt egyik a másik ellentettje. Ha pedig esetleg ez így kevés lenne, még szegjük is meg korábbi megállapodásainkat! „- Ha a tulajnak lehet, nekünk miért is ne?” – így a veteránok, s a káosz immáron teljes. Jánosunk könnyűnek találtatott, kénytelen felállni. 

Gondolkodjunk már egy kicsit! Az nem lehet, hogy mindegyik – eddig legalábbis három és még ki tudja a jövőben hány - menedzser alkalmatlan. 

Akkor talán az időzítéssel van a baj? 

Egyáltalán mikor kell az a hivatásos menedzser? (Merthogy kell, azt már elfogadtuk.) Amikor még jól megy a cégnek, vagy amikor már nem jól megy? A kérdés ezidőtájt már költői, hiszen a vállalkozás mára olyan, mint egy csatamező vesztes csata után. A belső viszonyok kuszák, a vállalati szellem megromlott. Megjelennek a klikkek. De ezeket már ismerhetjük a „Jaj, nem! - Ezek bizony már klikkek a javából! ...” c. írásból. 

Na most aztán, kedves alapító atya, ismét eljött az ön ideje! Több jót is tehet vállalkozásával, (azon rosszak helyett, amelyekről a „Többet ésszel, mint ész nélkül! ...” életciklus leírásánál felvázoltunk) pl.: 

• addig folytatja a megfelelő menedzser keresését, amíg meg nem találja, 

• elkötelezettséget vásárol, pl. résztulajdont, nyereségrészesedést ajánl egy-két régi kulcsemberének, vagy éppen az újonnan megtalált és bevált menedzserének, 

• a szokásosnál is jobban átgondolja a vállalkozáson belüli családi-rokoni összefüggéseket (ha ilyenek vannak), 

• legfőképpen és mindenekelőtt betartja és betarttatja a változásmenedzselés alapszabályait... 

Dolgozni csak pontosan, szépen...