Történetek - tanulópénz helyett...

Eddigi történeteink tartalomjegyzéke itt található:

Tartalomjegyzék

Tanúsítókavalkád

Tanúsítót is tudni kell választani! (2) … 

Ennek az írásnak most már valóban ez a címe. 

Ugyanis kavalkád ez a javából!

A múltkor A felkészítés után jön a tanúsítás… című írásban ott hagytuk abba, hogy az új üzletágban, ti. a rendszertanúsításban - igazából valamikor az ezredforduló előtt néhány évvel – beindult a "bajnokság". Abban az értelemben bajnokság, hogy itt mindenki le akar győzni mindenkit. Nem lehetne egymás mellett játszani? Engedni a másikat is játszani?

 

Igen, igen, először megtanulták jó néhányan, így, vagy úgy, ilyen, vagy olyan színvonalon a szakmát a multik leányainál, majd nosza, sz .. junk oda, ahonnan eddig ettünk! Itt a gyengébbek voltak az élelmesebbek, pedig mély szakmai tudásbeli és tapasztalati háttér nélkül nem biztos, hogy oda kellene rondítani! Meg különben is, aki már sokat tud, az azt is tudja, hogy még mit nem tud. Például az újdonsült, nevenincs, felkészületlen cégekre ennek a szakmának sem lenne szüksége.

Viszont ők úgy gondolták, hogy miért is ne. Miért is ne tegyük tönkre a szakma presztízsét egy kis anyagi jobblétért. Mármint, hogy a remélt bevétel egésze a miénk legyen, nem pedig csak az a bizonyos kiérdemelt(?) része. Tudunk mi tanúsítani önállóan is, nem? Hát persze, tájékozatlan, megvezetett ügyfélnél mindenképpen. Aki arra sem hajlandó, hogy utánanézzen, hogy akkreditált-e önállósodott barátaink cége, vagy esetleg nem? Mert egy akkreditáció, - mint tudjuk azóta – igen sok pénzbe kerül, meg amúgy is macerás. Meg egyáltalán, mi is az az akkreditáció? Tk. leegyszerűsítve a "tanúsító tanúsítása". Többek között szakmailag kompetens auditorok, szigorúan szabályozott eljárásrend, megfelelően működő dokumentációs, adminisztrációs és kommunikációs rendszer, kielégítő tárgyi-infrastruktúrális feltételek, stb. Szóval ezt nem is olyan egyszerű megszerezni, hát még fenntartani!

Nem probléma, majd némi süketeléssel átverjük az ügyfelet!

Jól bemártjuk azt a multit, akinél tanultunk, meg munkát kaptunk, meg jó fizetést. Majd azt mondjuk, hogy rugalmatlan, meg drága, meg kötözködik, csak a baj van vele, bezzeg mi! Mi aztán olyan rugalmasak, meg olcsók vagyunk, hogy ki sem megyünk az auditra. Majd telefonon bemondják, hogy mi legyen a tanúsítványon. Persze fél áron, kell ennél jobb? Aligha. (Meg a szakmának se!)

A tortán a hab meg az, hogy "legkiválóbb barátaink" egészen a közelmúltig ugyanarról az asztalról ettek, amelyikre ezzel párhuzamosan folyamatosan és következetesen rondítottak is. Sőt, ügyfélkörük jelentős része attól a multitól származik, ahonnan ők elvitték a tudást, meg az évtizedes tapasztalatot. Talán ismerős ez más üzletágakból is?

Akinek kevés volt multi-ügyfél jutott, az máig akkreditálatlan tanúsítványt kínál. Mert egyszerűen nem tudja kitermelni az akkreditáció költségeit. Akinek több ilyen ügyfél jutott, az ma már ad magára, megszerzett egy-két szabványosított irányítási rendszerre vonatkozó akkreditációt. A NAT-nál (értsd: Nemzeti Akkreditáló Testület / Magyarország). Azt persze – szakmabéliek - sokan nem értjük, hogy hogyan. Hogy lehet pl. egy harmincas pasasnak tíz-tizenkét "scope"-ja (ez leegyszerűsítve szakterületi kompetenciát jelent), amikor jobb helyeken egy-egy ilyenért tíz év szakmai tapasztalatot kell bizonyítható módon igazolni. Még azt hihetnénk, hogy ez egyszerű matek, de senkinek se legyen illúziója! Lehet, hogy ebben az esetben is a kevesebb több?

Egy szónak is száz a vége,

Ez eddig még nem is igazi kavalkád!

Igen ám, de furfangosabb, vagy inkább szuper kreatív barátaink valamikor bejegyeztettek egy céget valahol Európában, (sőt egyesek Amerikában) aminek persze köze nincs az adott országbéli akkreditáció szerinti rendszertanúsítási folyamathoz és az ezt követő tanúsítvány kiadási jogosultsághoz. Egyrészt egy percig sem működtek külföldön, (egyébként milyen nyelven is tették volna ezt?) kezdettől fogva Magyarországon fejtik ki áldásos tevékenységüket, másrészt jó esetben magyar (NAT-os) akkreditációjuk van. (Ennek ma is borzasztó egyszerű utána nézni.) Az ilyen cégek nevének elengedhetetlen eleme persze, pl. a sokat sejtető "euro" elő-, vagy utótag, vagy más idegen nyelvi hangzás. Meg természetesen a cégnévben szereplő "cert" is fontos része az ügyfél megtévesztésének. Már ti., hogy "nemzetközi tanúsítványt" árulunk, ugyebár.

Persze, még mielőtt azt hinnénk, hogy csak a tanúsítói üzletág szereplői ilyen leleményesek, gondoljunk csak az időről-időre megjelenő "konjunkturális" üzletágakra, mint pl. a nyelviskolák, a pályázatírók, vagy a hitelközvetítők, stb. Kattintsunk csak az Itt a piros! Hol a piros? - Vállalkozásfejlesztés, óh! ... című történetre? Nem kell ahhoz sok ész, csak inkább vállalkozó szellem, hogy mibe kezdjünk bele, mi is lesz a következő időszak sláger-üzletága, csak pl. egy jogszabályi "kapunyitás". Már megint a jó öreg Kotler! Csak nem újra, meg újra az a fránya "marketingkörnyezet" változik? De igen, mint a Környezetünk állandó változásban van – jó lesz vigyázni! … (1) és a ~ (2) c. történetekben. Csak az a baj, (persze attól függ kinek?) hogy az ilyen számunkra új és ismeretlen üzletágak műveléséhez – az esetek döntő többségében - lövésünk sincs. Képzeljük csak el ilyen felkészültséggel az adott szolgáltatás színvonalát!

De nincs itt sem különösebb baj, mert a többi üzletághoz hasonlóan vagy a piac, vagy a szabályzók és ennek nyomán majd a felügyeleti szervek (vagy mindezek együttesen) előbb-utóbb rendet tesznek. A valamikori nyelviskolákból mára – érzésem szerint – jó, ha minden negyedik működik. A pályázat.lap.hu portál hossza pedig 1 méter 20 centiről 30 centire zsugorodott. Mint ahogy ma már hitelközvetítőt is csak az igazán nagy forgalmú kereszteződésekben, meg a belvárosokban lehet találni.

Megjelent ugyanis az új akkreditációs szabvány. Jaj nektek kóklerek!

A szakma mértékadóinak véleménye szerint ez a szabvány, ill. az ennek való megfelelés (egyébként az MSZ EN ISO/IEC 17021:2011) igen kemény feltételeket szab a működési jogosultsághoz. Két-három év múlva Magyarországon a tanúsító szervezetek száma meg fog harmadolódni. Nem kétséges ma sem, hogy kik lesznek a vesztesek, ill. kik fognak talpon maradni. Akkor meg szerintem – ha másért nem, csak a bölcs előrelátás okán – már ma is az utóbbiak közül kellene választani. Persze, ha komolyan gondoljuk az egészet!

Abban meg csak reménykedhetünk, hogy egyszer majd ebben az üzletágban is alakul egy kamara-féleség, mondjuk többek között szakma- és érdekvédelmi céllal, amelyik – egyebek mellett – talán a magas színvonalra és a szakma becsületére is oda fog figyelni. Mert a rendszertanúsítási üzletág egyenlőre úgy látszik nem tudja kivetni magából a kontárokat.

Addig viszont sok szerencsét drága barátaink! Amortizáljátok csak le még ennél is jobban a tanúsítási üzletágat!

Törőcsik Ignác