A felkészítés után jön a tanúsítás…
Tanúsítót is tudni kell választani! (1)...
Ennek az írásnak az is lehetne a címe, hogy „tanúsítókavalkád”. No, de sebaj, majd a következőnek! Most talán egy kis tanúsító-história.
A felkésztéssel még nincs készen a rendszerépítés (bármennyire is szeretnénk)! Munkánkat ugyanis meg kell mérettetni, annak eredményét értékeltetni kell. Hogy kivel, hogyan, mennyiért, stb., nos a kérdések itt is záporoznak. Ígérem, itt most nem írásbeli „tanúsítástani” alaptanfolyam fog következni. Mindösszesen csak néhány „nemárttudni” ismeret a lövészárok széléről. Hogy miért mindjárt a lövészárok?
Mert manapság már a tanúsítók is lőnek!
Miért, a bankok, a biztosítók, a mobilcégek, az internetszolgáltatók, az ingatlankereskedők, a hitelközvetítők, a hipermarket-láncok, stb. nem lőnek? Vagy felsoroljak még 50-60 szakterületet? Ugye-ugye. Ma Magyarországon mindenki, minden üzletágban lő. Akkor majd pont a tanúsítók nem ragadnak puskát! Eddig soha nem tapasztalt mozgás, átrendeződés indult ugyanis meg a tanúsítási piacon is. Mint ahogy azt már más üzletágaknál is megfigyelhettük az elmúlt években, évtizedben, vagy éppen az ún. „rendszerváltozás” után, ill. azóta tulajdonképpen folyamatosan.
Nézzük akkor kis magyar tanúsító-történelmünket. Amikor megnyílt a világ (és ezzel együtt a piac is) számunkra is és lehetett menni Gorenjéért Bécsbe az utánfutós Wartburggal, sok minden másért is kimentünk, de annál több minden meg bejött hozzánk. Egyenesen házhoz jött, mint a postás. Emlékszik? De hogy a saját portánk előtt söpörjünk, kisvártatva – úgy főleg ’96 táján – megtalált minket az a csodálatos „izó” is. Tudjuk, az a csodaszer, amitől majd ezután már minden cég sokkal jobb lesz. Kis túlzással tömeges igény keletkezett a szabványos, tanúsítható minőségmenedzsment rendszerek iránt. Igen ám, de ennek kielégítéséhez minimum két aspektusában – a felkészítéshez és a tanúsításhoz - szakemberek, szakcégek is kellenének, vagy mifene.
Ekkor aztán gombamód kezdtek szaporodni a különböző rendű és rangú (de többségében meglehetősen alacsony színvonalú) tanfolyamok, képzések, előadások, stb., amelyek aztán valósággal ontották a minőségügyi szakemberek (szaktanácsadók, szakmenedzserek, szak … -ok) százait. Ezek egyik része aztán felkészítői felöltőt, másik része tanúsítói palástot öltött magára. (A palást mégiscsak előkelőbb, nem?) Persze a megfelelően komoly - mondhatni minőségi - megjelenés mégiscsak céges formában az igazi, ugyebár. (Felkészítő még lehet akár egyéni vállalkozó is, de tanúsító minimum Bt. kell, hogy legyen.) Alapítsunk akkor, de nagyon gyorsan „qua” elő-, vagy utótagú felkészítő/tanácsadó, ill. valamilyen „cert”-es tanúsító céget. Így aztán olyan „minőségiek”, meg „certifikátosak” leszünk, hogy csak na!
Kémeik jelentése alapján kiszagolták ezt a (és most marketingeskedjünk egy kicsit!) döbbenetesen növekvő – addig kielégítetlen - piacpotenciált a multik is, meglátva benne azt az ún. piaci rést, azt a fogyasztói szegmenst (szegmentumnak is mondják jobb helyeken) is, amelyet aztán célközönségnek kikiáltva, reklám- és PR-programmjaikkal „targetálva” különböző értékesítési csatornáikon keresztül el kívántak érni. (Mit elérni, egyenesen lerohanni, bekebelezni!) Persze mindezt a kiemelkedően magasnak ígérkező profitráta ellenállhatatlan vonzásában természetesen, már ahogy az a multiknál szokásos, ugye.
Egy szónak is száz a vége,
divat lett az „izó” (persze már nem a Tungsram) kis hazánkban is.
Igen ám, de időzzünk el egy kicsit az egyik legfontosabb (ha van egyáltalán ilyen, hogy legfontosabb) marketing tényezőnél, az értékesítési csatornák kérdésénél. Mert a vevőt ugye először el kell érni! De tényleg, hogyan is aknázzuk ki ezt a „célpiac-kincsesbányát”? Mert fizetőképes kereslet nemcsak arra szokott lenni, ami hasznos, jó, előnyös, hanem a divatosra is.
Nézzünk szét egy kicsit a foci házatáján! Onnan már sok jó recept jött, hátha most is van ilyen. Ráadásul a német, a francia, a stb. foci elég jó is mostanában. Hogy ti. saját nevelés, vagy kész játékos? Ezúttal az analógia egy kicsit sántít, a dilemma nem is igazi, hiszen nincs is alternatíva. Ugyanis lássuk be a Lajtától keletre nincsenek kész játékosok - auditorok, de még csapatok – tanúsító cégek – sem.
Már ez is probléma, drága Uraim? Dehogy probléma, sőt! „Joint venture”, vagy leány - ez egyre megy. Kicsi alaptőke, nagy profit - ez meg nem mindegy. Nagy mellény, meg kicsi költség (főleg bér) – ez is jó így, ugye? Hogyne lenne, hiszen új üzletágat hozunk létre, vagy nem? Majd megtanítjuk ezeknek, hogy azt a bűvös „izót” se nem eszik, se nem isszák. Sőt, még hálásak is lesznek! Van itt sok-sok szépreményű, meg tiszta tekintetű, de főleg kemény f… magyar legény, hát akkor, nosza. Gyorsított tanfolyam, mini napidíj, maxi vizsga, kicsi meló, nagy dohány, hát akkor mi kell még?
Kész az új üzletág, indulhat a bajnokság!
A bajnokság be is indult. Igaz, először csak néhány nemzetközi csapattal, döcögősen, de beindult. Majd egyre több csapat jelentkezett, először csak amatőrök, majd jöttek a profibbak és megjöttek legprofibbak is. A nemzetközi bajnokság nemzeti csapatokkal bővült. Aztán sárga, majd piros lapok, átigazolások, eltiltások, csődök, stb. Ahogy ez már ilyenkor lenni szokott.
Meg persze a lövészárok, de erről a következő történetben. Ahogy mondani szokták: folyt. köv.!
Törőcsik Ignác