2011. március 14.


A felkészítés után jön a tanúsítás…
Tanúsítót is tudni kell választani! (1)...

Ennek az írásnak az is lehetne a címe, hogy „tanúsítókavalkád”. No, de sebaj, majd a következőnek! Most talán egy kis tanúsító-história.
A felkésztéssel még nincs készen a rendszerépítés (bármennyire is szeretnénk)! Munkánkat ugyanis meg kell mérettetni, annak eredményét értékeltetni kell. Hogy kivel, hogyan, mennyiért, stb., nos a kérdések itt is záporoznak. Ígérem, itt most nem írásbeli „tanúsítástani” alaptanfolyam fog következni. Mindösszesen csak néhány „nemárttudni” ismeret a lövészárok széléről. Hogy miért mindjárt a lövészárok?
Mert manapság már a tanúsítók is lőnek!

Miért, a bankok, a biztosítók, a mobilcégek, az internetszolgáltatók, az ingatlankereskedők, a hitelközvetítők, a hipermarket-láncok, stb. nem lőnek? Vagy felsoroljak még 50-60 szakterületet? Ugye-ugye. Ma Magyarországon mindenki, minden üzletágban lő. Akkor majd pont a tanúsítók nem ragadnak puskát! Eddig soha nem tapasztalt mozgás, átrendeződés indult ugyanis meg a tanúsítási piacon is. Mint ahogy azt már más üzletágaknál is megfigyelhettük az elmúlt években, évtizedben, vagy éppen az ún. „rendszerváltozás” után, ill. azóta tulajdonképpen folyamatosan.

Nézzük akkor kis magyar tanúsító-történelmünket. Amikor megnyílt a világ (és ezzel együtt a piac is) számunkra is és lehetett menni Gorenjéért Bécsbe az utánfutós Wartburggal, sok minden másért is kimentünk, de annál több minden meg bejött hozzánk. Egyenesen házhoz jött, mint a postás. Emlékszik? De hogy a saját portánk előtt söpörjünk, kisvártatva – úgy főleg ’96 táján – megtalált minket az a csodálatos „izó” is. Tudjuk, az a csodaszer, amitől majd ezután már minden cég sokkal jobb lesz. Kis túlzással tömeges igény keletkezett a szabványos, tanúsítható minőségmenedzsment rendszerek iránt. Igen ám, de ennek kielégítéséhez minimum két aspektusában – a felkészítéshez és a tanúsításhoz - szakemberek, szakcégek is kellenének, vagy mifene.

Ekkor aztán gombamód kezdtek szaporodni a különböző rendű és rangú (de többségében meglehetősen alacsony színvonalú) tanfolyamok, képzések, előadások, stb., amelyek aztán valósággal ontották a minőségügyi szakemberek (szaktanácsadók, szakmenedzserek, szak … -ok) százait. Ezek egyik része aztán felkészítői felöltőt, másik része tanúsítói palástot öltött magára. (A palást mégiscsak előkelőbb, nem?) Persze a megfelelően komoly - mondhatni minőségi - megjelenés mégiscsak céges formában az igazi, ugyebár. (Felkészítő még lehet akár egyéni vállalkozó is, de tanúsító minimum Bt. kell, hogy legyen.) Alapítsunk akkor, de nagyon gyorsan „qua” elő-, vagy utótagú felkészítő/tanácsadó, ill. valamilyen „cert”-es tanúsító céget. Így aztán olyan „minőségiek”, meg „certifikátosak” leszünk, hogy csak na!

Kémeik jelentése alapján kiszagolták ezt a (és most marketingeskedjünk egy kicsit!) döbbenetesen növekvő – addig kielégítetlen - piacpotenciált a multik is, meglátva benne azt az ún. piaci rést, azt a fogyasztói szegmenst (szegmentumnak is mondják jobb helyeken) is, amelyet aztán célközönségnek kikiáltva, reklám- és PR-programmjaikkal „targetálva” különböző értékesítési csatornáikon keresztül el kívántak érni. (Mit elérni, egyenesen lerohanni, bekebelezni!) Persze mindezt a kiemelkedően magasnak ígérkező profitráta ellenállhatatlan vonzásában természetesen, már ahogy az a multiknál szokásos, ugye.

Egy szónak is száz a vége,

divat lett az „izó” (persze már nem a Tungsram) kis hazánkban is.

Igen ám, de időzzünk el egy kicsit az egyik legfontosabb (ha van egyáltalán ilyen, hogy legfontosabb) marketing tényezőnél, az értékesítési csatornák kérdésénél. Mert a vevőt ugye először el kell érni! De tényleg, hogyan is aknázzuk ki ezt a „célpiac-kincsesbányát”? Mert fizetőképes kereslet nemcsak arra szokott lenni, ami hasznos, jó, előnyös, hanem a divatosra is.

Nézzünk szét egy kicsit a foci házatáján! Onnan már sok jó recept jött, hátha most is van ilyen. Ráadásul a német, a francia, a stb. foci elég jó is mostanában. Hogy ti. saját nevelés, vagy kész játékos? Ezúttal az analógia egy kicsit sántít, a dilemma nem is igazi, hiszen nincs is alternatíva. Ugyanis lássuk be a Lajtától keletre nincsenek kész játékosok - auditorok, de még csapatok – tanúsító cégek – sem.

Már ez is probléma, drága Uraim? Dehogy probléma, sőt! „Joint venture”, vagy leány - ez egyre megy. Kicsi alaptőke, nagy profit - ez meg nem mindegy. Nagy mellény, meg kicsi költség (főleg bér) – ez is jó így, ugye? Hogyne lenne, hiszen új üzletágat hozunk létre, vagy nem? Majd megtanítjuk ezeknek, hogy azt a bűvös „izót” se nem eszik, se nem isszák. Sőt, még hálásak is lesznek! Van itt sok-sok szépreményű, meg tiszta tekintetű, de főleg kemény f… magyar legény, hát akkor, nosza. Gyorsított tanfolyam, mini napidíj, maxi vizsga, kicsi meló, nagy dohány, hát akkor mi kell még?

Kész az új üzletág, indulhat a bajnokság!

A bajnokság be is indult. Igaz, először csak néhány nemzetközi csapattal, döcögősen, de beindult. Majd egyre több csapat jelentkezett, először csak amatőrök, majd jöttek a profibbak és megjöttek legprofibbak is. A nemzetközi bajnokság nemzeti csapatokkal bővült. Aztán sárga, majd piros lapok, átigazolások, eltiltások, csődök, stb. Ahogy ez már ilyenkor lenni szokott.

Meg persze a lövészárok, de erről a következő történetben. Ahogy mondani szokták: folyt. köv.!


Törőcsik Ignác




2011. január 4.

Környezetünk állandó változásban van – jó lesz vigyázni! ...(2)
A cégeknek van belső környezetük is, sőt! ...

Az előző történet, Környezetünk állandó változásban van – jó lesz vigyázni! ...(1) még úgy ahogy rendben lenne, de mit kezdjünk a belső környezettel? Igen, a marketing környezet nemcsak ún. külső elemekből áll, (makro- és mikro környezet) a cégeknek igenis van belső környezete is! Ennek jellemzői azok a „belső viszonyok”, amelyek - mindent áthatóan - belülről határozzák meg a működés körülményeit, folyamatait és persze eredményeit. Mik ezek? El sem kezdem a választ, mert ez a felsorolás lenne csak igazán hosszú! Ehelyett, íme egy újabb történet:

Az történt, ha jól rémlik, úgy kb. 10 éve, hogy a hazai források (ilyen terv, meg olyan terv) mellett megindult az eu-s pénzek áradata hazánk felé. Majd jó 4 éve újra, csak más emblémával. Persze, hogy a „pályázatcunamiról” beszélek! Alakultak is rendesen a pályázatíró, a pályázati tanácsadó, meg a pályázati „amitcsakakedves vevőakar” cégek. El is árasztottak bennünket jobbnál jobb, sokszor fölöttébb fantáziadús ajánlataikkal, ahogy ez már ilyenkor, a lehetőségek megnyílásakor lenni szokott. Pl., mi teljesen ingyen dolgozunk, meg mindegy, mire, csak pályázzunk! Emlékszünk még az Itt a piros! Hol a piros? - Vállalkozásfejlesztés, óh! ... c. történetre? Ugye, ugye, csak úgy kapkodtuk a fejünket?

És milyen érdekes, megint csak elő lehet venni Kotlert.

(Philip Kotler / Kotler, Ph. (1991): Marketing menedzsment. Műszaki könyvkiadó, Budapest) Lám-lám, ismét könnyen beazonosítható, hogy mi történt, mi ágyazott meg ennek az azóta is perspektivikus(nak látszó) üzletágnak. Hát kérem szépen abból a bizonyos marketingkörnyezetből - annak is a makro környezeti (külső) elemeiből – megváltozott legalább négy. Amelyek persze megint összefüggnek! Ezek a Kotler szerinti természeti, technológiai, társadalmi, kulturális, demográfiai, gazdasági, politikai, jogi, és a pénzügyi közül az utolsóként említett négy. Mint ahogy a Még mindig a minőségirányítási rendszerről ... az új (ISO 9001:2008, MSZ EN ISO 9001:2009) szabványra való átállás tapasztalatai (2) c. írásban.

Erre azonnal reagál – amúgy törvényszerűen – a szervezet is, belső viszonyainak először mindenképpen pozitív, majd később hektikusan változó irányú tendenciáival. Most folytassuk történetünket! Még mielőtt valaki (mármint cégvezető) magára, ill. cégére ismerne, meg kell nyugtatnom, hogy nem csak egyedül az ő cégéről lehet szó. Sőt, egyszerre háromról, amelyek akkori belső viszonyait volt szerencsém megismerni. Így aztán a történet három cég, szinte kísértetiesen hasonló eseményeiből van összegyúrva. Mert ugye, mint tudjuk mindenkivel ugyanaz történik! Azokat meg kiábrándítom, akik esetleg azzal vádolnának meg, hogy mindezt kitaláltam. Sajnos nem, mert ez az eseménysor ugyanúgy igaz, mint amennyire tipikus. De mi is zajlott a mi cégeinknél?

Nagyon-nagyon beindult a bolt, ugyan kinek ne kellene „ingyen pénz”? Így hát cégeink elkezdtek növekedni, de cudarul.

Egyszer csak a négy magasan kvalifikált pályázatíróból hipp-hopp nyolc lett, majd két hónap múlva meg már huszonkettő. A pályázati igények meg csak szaporodtak! Kezdetben még a marketing is jó volt. Internetes hírlevelek, telefonmarketing, személyes megkeresések, stb. Viszont az ilyenkor szükséges lépések sokaságát – vagy inkább többségét - kedves Tulajdonos-Ügyvezető Barátaink nem tették meg. Ugyan hogyan is tehették volna meg, hiszen fogalmuk sem volt a – csak így összefoglalóan - menedzsmentről, mint olyanról. Pedig – még ha sokaknak furcsa is - ez egy szakma, nem árt tehát tanulni, meg tapasztalatokat gyűjteni hozzá. Tudjuk, vezetés, tervezés, szervezés, irányítás. (Ez utóbbi – angolul control – magyarul nem ellenőrzés, hanem irányítás, szabályozás, esetleg vezérlés. És ez nemcsak játék a szavakkal!) Ők, ehelyett számolatlanul szedték ki a pénzt a cégből. A Passat már elég snassz, nekik minimum A8-as dukált.

A legnagyobb probléma mégsem az A8-as volt, hanem az, hogy az urak elmulasztották kontrollálni a vállalkozást, de elsősorban magukat. A cég úgyis megy már magától, „Határ a csillagos ég!” ... mi meg rendkívül sikeres menedzserek vagyunk! Ha nem vigyázunk, a végén még az „év menedzsere” leszünk. (Ez fölöttébb dicséretes, de jó lenne, ha valaki elmagyarázná egyszer már végre nekem, hogy a siker és a kevélység mértéke között miért van egyenes arányosság?) Ezen közben a rabszolgák meg dolgoznak maguktól is! Nem kell már ilyen szarságokkal foglalkoznunk, hogy:

(Csak azért nem sorolom tovább, mert soha nem lenne vége. Úgyis tudjuk, miről van szó.)

Dehogynem kell! Valakinek kell.

De, ha nem a Főnök Úr teszi, majd megteszi más!

Pl. az előbb-utóbb felbukkanó, majd egyre inkább megerősödő ún. „informális vezető”. (Na ez megint megérne egy misét!) Aki úgyis előkerül, ha akarjuk, ha nem. És láss csodát, itt is előlépett Zsuzsa, aki mindegyikőjük közül a legjobb volt szakmailag, de emellett még igazi csapatjátékosnak is bizonyult. Olyannyira, hogy egyszer csak – mindenki által elismerve, amúgy közfelkiáltással – kinevezték csapatkapitánynak. Ő úgy is viselkedett, vagyis nem kívülről, kívülállóként okoskodott, mint (még mostani) főnöke, hanem pl.:

Egyszóval és összefoglalóan mentorálta a csapatot. Egy idő után már őt hívták, nem az Ügyvezető Urat, a köszönő leveleket személy szerint neki címezték, a céget vele azonosították.

Ugye innentől már könnyű kitalálni a történet végét? A minap felhívtam az „eredeti” céget, hogy megírnának-e egy pályázatot, sürgősen kellene. A kislány a telefonban közölte, hogy a régiek közül már csak 3-an vannak itt, vele együtt 4 fős a cég, pályázatírással meg már nemigen foglalkoznak. Kérdésemre, hogy akkor mivel foglalkoznak, csak annyit tudott mondani, hogy erre nehéz korrekt választ adni. Ugyan a cég új nevében benne van valami „ ...és Üzletfejlesztési Kft.-szerűség” is, de, hogy ez pontosan mit jelent, azt ő bizony nem tudja. Az Ügyvezető Úr biztos meg tudná mondani, bár ritkán van benn. Most is telefonált, hogy pár napig nem jön, mert összetörte a Skodáját. ...

Csapatkapitányunk és csapata viszont köszönik jól vannak. Ma a Zsuzsa cége 25 főállású pályázatírót foglalkoztat folyamatosan, meg vagy 15 „külsőst”. Nagy valószínűséggel piacvezető-közeli helyzetben vannak. ...

Ennek a történetnek vajon mi lenne a legjobb záró mondata? Talán megint, hogy

„Így múlik el a világ dicsősége!”(?), vagy
„Egyszer fenn, egyszer lenn!”(?)


Törőcsik Ignác




2010. december 14.

Környezetünk állandó változásban van – jó lesz vigyázni! ... (1)
Mostmár tudjuk, mert okosabbak lettünk...

Ez egy kb. tíz éve megtörtént eset. A környezetváltozás okozta kíméletlen kényszerekről ugyanúgy szól, mint a szinte korlátlan lehetőségekről. Biztos vagyok benne, hogy ilyeneket abból az időből bárki tudna mesélni. Az ilyen mesék egyik olvasata, hogy „szegényt tönkretette a rendszerváltozás”, a másik szerint pedig „micsoda szerencséje volt”! Ismerős? Ezek aztán a végletek! Pedig mindenki ugyanabban a közegben mozgott, illetve pontosan arról van szó, hogy mozgott, vagy nem mozgott. A régi bölcsesség szerint:



A vállalatoknak három típusa van: az egyik alakítja, a másik szemléli az eseményeket, a harmadik, pedig csodálkozik rajta, hogy bekövetkeztek."

Abban az időben, - helyesebben akkorra már vagy öt-hat éve - a jó öreg, addig monopolhelyzetben lévő Autóker romjain gombamód szaporodtak el a kisebb-nagyobb autóalkatrész-kereskedések. Még az apró falvakban is volt ilyen, a nagyobbakban legalább három, a városokban meg minden második utcában minimum kettő. Erre mindenki emlékezhet, hiszen akár Zsigulija, akár „nyugati”, vagy japán autója volt alkatrész mindegyikhez kellett. (Még Kovács úr 26 éves Bogarához is.)



Eleinte jól ment a bolt a vállalkozások többségének.

A legtöbb 2-3, de volt, amelyik 6-8 telephelyet/üzletet is fenn tudott tartani. Főleg azok, amelyek cégtábláján a „nyugati alkatrészek” felirat pompázott. Mi is jól jártunk, hiszen az ilyeneknél jutott pénz ISO felkészítésre is. Kellett is valamilyen szabályozás, mert ezek a cégek tipikus alanyai voltak a tanúsított minőségügyi rendszerek igénylőinek. Már ami a cég éppen akkor megélt életciklusából következő szükségleteit illeti. Ezek nagyobbik része ugyanis mindenféle szabályozás nélkül, több-kevesebb anyagi-, szervezet-irányítási- és humán felkészültség mellett (remélem elég finom voltam) elkezdett növekedni, jól kihasználva egyébként a marketing (makro)környezetben bekövetkezett akkori változások adta lehetőségeket.

Hogyan és pontosan miről van itt szó? Arról van szó, hogy



alapvető jelentőségű és méretű, túlzás nélkül robbanásszerű átrendeződés történt


a - nevezzük így – gazdasági- és a technológiai (makro)környezet szinte minden elemében. Amik persze, - meglepő módon - a politikai környezet változásait követték. Hogy milyen környezeti elemekről van itt szó? Nézzük meg a Még mindig a minőségirányítási rendszerről ... az új (ISO 9001:2008, MSZ EN ISO 9001:2009) szabványra való átállás tapasztalatai (2) c. írásban!

De lássuk a történetet! Derék alkatrész kereskedő barátaink eleinte mindenféle pozicionálás nélkül szerették volna megenni a piacot. Náluk kapható volt minden, mint abban a bizonyos jó boltban. Igen ám, de a kereslet enyhén szólva is hektikus lévén, időszakonként túl nagy volt a készlet, a forgási sebesség meg kicsi. Tőke az ablakban, tehát mit kellene csinálnunk? Specializálódjunk! Ha jobban tetszik, keressünk célpiacot, pozicionáljuk cégünket, vagy amit akarunk. Úgy is van! Kérdés, milyet, vagy mire? Alkatrész-termékcsoportokra, gyártmányokra, gazdag és szegény emberekre, vagy mire? Rendszert váltottunk, szabad a pálya! Nemde?



Nekem ezután senki ne dumáljon, főleg, hogy a saját pénzemmel mit kezdjek!


A legtöbben be is vásároltak rendesen, nehogy má’ a szomszéd Józsinak is jusson az elfekvőből. Történetünk hőse sem tett mást, felvásárolta a létező összes Zsuk- és Nysa-szemetet, amihez az országban hozzájutott, bár úgy hallottam, Lengyelországban is megfordult legalább kéthetente. Emellett Barkas- és Latvija-készletei miatt sem kellett szégyenkeznie. Biztos, hogy ezekből toronymagasan piacvezető volt az országban. A szekér nagyon szaladt, a márkánkénti eladások grafikonjai az egekbe szöktek, a Zsuk-diagram, pl. már el sem fért a papíron. Büszke is volt barátunk üzleti érzékére, meg kapcsolati tőkéjére. Hogyne lett volna, hiszen hamarabb tudta meg konkurenseinél, hogy az ilyen roncsok műszaki vizsgáit meg fogják szigorítani. Az egyik legnagyobb „roncstemető” üzemeltetőjétől meg füles jött, hogy kevés a pénz a márkacserére. Stb. Volt viszont ott a diagramok között a szélen, szerényen meghúzódva egy igencsak mini oszlop is „egyéb” néven.

Az auditon szokás szerint átnéztük az értékesítés folyamatait is. Tanácsot, mint tudjuk, az auditor nem ad(hat). Különben sem azért jöttem, meg nem is kértek. Az auditor csak kérdez. Meg is tudtam, hogy az a mini oszlop az az ún. „nyugati”, meg a „távol keleti” alkatrészeket jelenti, így egyben. Ilyeneket, hogy Volkswagen, Ford, Renault, Toyota, Mitsubishi, stb., ha már kisteher-szállító járművekben utazunk ugyebár. Laikusként halkan megjegyeztem, hogy én mostanában az utcán egyre több Ford, meg Toyota furgont látok, viszont Nysát, meg Barkast alig. Jól látom, vagy rossz felé járok?

A suszter maradjon a kaptafánál!

- a válasz majdhogynem ez volt, persze komfortosabban. De, hogy egy kicsit elvegyük az élét, meg nehogy megsértődjek már, kaptam még mellé egy disszertáció-szintű piacelemzést is. Ez a legnagyobb autógyártók jövőbeni stratégiáival kezdődött, majd folytatódott a magyar gépjárműpiac átrendeződési tendenciáinak változásaival. A habot a tortán a globális felmelegedés közlekedésre gyakorolt hatásainak ismertetése jelentette. A hab tetejére mazsola is jár, méghozzá, hogy az utca túloldalán az a marha szomszéd éppen egy nyugati autóalkatrész-kereskedést készül nyitni. Micsoda baromság, persze, nem egészen komplett az ürge! De sebaj, én úgyis mindent tudok az üzletágról, meg a fülesek is jönnek! Különben is, majd nézzem csak meg jövőre, meg azután, hogy kinek lesz igaza!

Én szívesen megnéztem volna, de jövőre már nem volt audit, így aztán azt sem tudhatom, hogy kinek lett igaza. (???) Mindenesetre akkorra Nysás barátunk üzletében fehérnemű-butik üzemelt. (Ha rosszmájú lennék, most azt mondanám, hogy a polcokat legalább nem kellett kidobni, ugye mert a bugyi sokkal könnyebb, mint a féltengely.) ...

A szomszéd a túloldalon, meg köszöni, jól van azóta is. Igaz, már nem simán autóalkatrész-kereskedő, hanem két márkát forgalmazó autószalon-tulajdonos, teljes szerviz háttérrel és vizsgaállomással. ...

A történet ugyan mi mással fejeződhetne be, mint a jól ismert szólással, hogy ti.:

„Sic transit gloria mundi!”, azaz „Így múlik el a világ dicsősége!”

 

Törőcsik Ignác